A GYERMELYI LESZÁMOLÁS

A gyermelyi tésztagyár bakterja fehér füstfelhőket ereget a feje fölé. Nem indián pusmogás ez. Sárgás-fehér bajusza alatt ki-be jár a cigaretta s bágyadtan várja, hogy az álmából ébredő gyár magához térjen s azzal véget érjen az éjszakai műszak. A következő váltás első dolgozói borúsan hajtanak be a nagy parkolóba s a sorra gyulladó cigaretták füstjével száll fel jókedvük utolsó tartaléka.

A hézagos konvoj között rohan a mi autónk is. Mint a nyílvessző, úgy tartunk célunk, a Gyermelyi-horgásztó felé, ahol egy régi viszályt tervezek kiegyenesíteni. A Gyermelyi-tó az utolsó, ahol korábban sikertelenül próbáltam horogra csalni egyet a tó híres pikkelyes lakói közül. Most, ezen a borús hajnalon akarok revansot venni s lehetőleg minél gyorsabban, mielőtt a szürke, morajló fellegek megnyílnak és leszakad az ég. A rövidre tervezett túra célhala az amur, mely híressé tette a gyermelyi horgásztavat.

A felhőkről rám ragadt szomorúsággal a szívemben váltottam meg napi sporthorgász jegyemet. Az autóhoz már a nagyméretű hordkocsival tértem vissza. Takarosan átpakoltam a felszerelést az autóból s a tónak vettem az irányt. Egyedül maradtam, hogy a becsületemen rég esett foltot letakarítsam.

Ugyan voltak megválaszolatlan kérdések, stratégiám alapjait egy éve érleltem és finomítottam. A terv komponálását rögtön a tavalyi fricska után elkezdtem. Az első megoldandó feladat a horgászhely kiválasztása volt. Ebben újfent egyedül maradtam. A halőr kivonta magát a döntéshozatal terhes folyamata alól s csak annyit mondott, amennyit tudtam: a tó felénk eső, gát felőli része mély, a másik oldal, a védelmi terület felőli rész pedig sekély. Markáns hidegfront volt, ami a mélyebb részeket tette vonzóbbá. Tovább erősítette ezt az elgondolásomat, hogy tavaly a tó sekély részén voltam sikertelen s akkor is pontosan hidegfront volt. Azt feltételeztem, hogy a hidegfronti hatás eredményeként a gyermelyi amurok inkább a mélyebb vizekben szeretik mulatni az idejüket.

Végül úgy döntöttem kiállok a gátra, hogy halmozgásokat keressek. Nem kellett soká ácsorognom, s bizony, a gáttól nem messze, a mély vízben pikkelyes hátak ezüstös fordulása

jelezte, hogy merre lenne érdemes keresni a halat. A gőzölgő vizet feszülten figyelve lábaim

ösztönösen engedelmeskedtek. Az ébredező természet kényeztető szépségeire fittyet hányva koncentráltan követtem a part vonulatát ahhoz a ponthoz, ahol a legközelebb kerülhettem a törékeny hajnali párában lubickoló halakhoz. Lepakoltam.

Már-már elfelejtettem az egynapos rapid pecákkal járó könnyedséget és előnyöket. Felszereléseim csak a legszükségesebbek voltak, hiszen a Gyermelyi-tavon csónakos etetés, behordás nem lehetséges. Sátrak, bóják, akkumulátorok, csónakmotor, tapogatórúd és társaik most mind távolinak tűntek. Csak a botok, orsók, szerelékes- és csalis ládák álltak a rendelkezésemre, hogy a becsületemen esett foltot letakarítva végre horogra csaljak egy gyermelyi amurt.

Dobálós horgászatra rendezkedtem be, így a 3,5 librás botjaimra 14 ezres Shimano Speedmaster orsókat erősítettem, melyeken 24-es főzsinórok várták a bevetést. Nagy méretű kosarak vártak a sorukra a gyorscsatlakozó gyöngyök mögé s az elhagyós szerelék egy-egy 4-es Gamakatsu horoggal fejeződött be. Az egyik készségen blowback rigen, a másikon pedig a kedvencemen, egy egyszerű csomómentes, hóember előkén kínáltam fel a csalikat.

A haditerv tehát egyszerű volt: látványos villámháborúra készültem. Megfogni egy minél nagyobb amurt minél rövidebb idő alatt, hogy a beigért zuhé előtt - aminek már számos jele mutatkozott - dolgomvégezve térhessek haza. Agresszív horgászatra hangolódtam és az elképzelés megvalósításához magammal is vittem a szükséges muníciót. A koncentrált, intenzív alapozó etetést tartottam a legfontosabb részletnek. 3 kg amurok számára ízesített mandulás kukoricát raktam az egyik vödörbe, melyet 1 kg kenderrel gyarapítottam. A másik vödörben 1 kg BaitBait Ébredő Erő bojli volt melyeket egészben aromásítottam azonos ízesítésű Liquid Amino locsolóval a nagyobb hatás elérése érdekében.

Alapos okom volt azt hinni, hogy az amurok hollétét szemfülesen meghatároztam. Ugyanakkor 5-10 méter különbség jó, vagy rossz irányba siker és kudarc között dönthet. Semmit nem akartam a véletlenre bízni, ezért legelőször egy Fox Explorer ólmot kötöttem vastagodó dobóelőkémre, hogy felderítsem az előttem nyugvó tómedret. Ez az ólom egy kis gyakorlással minden szükséges információt elárul a mederfenékről. Iszapos talajon nehezen

lehet húzni; keményebb, köves-kagylós talajon gyorsabban, pattogósan halad; növényes-algás közegben akadozik. Itt keményebb, amurok által kifürdött járatokat, étkező platókat szerettem volna találni.

A felderítés első dobását tőlem jobbra indítottam útjára 1 óra irányába, körülbelül 80-90 méter távolságra. Az ólmot szép óvatosan tekertem vissza és a parttól 55-60 méter távolságra találtam meg azt a felkeményedett sávot, ahol az amur-ebédlőt sejtettem. Az irány enyhe módosításával dobtam még kettőt, s megelégedésemre tapasztaltam, hogy 12 és 11 óra irányában is hasonlóak a meder sajátosságai. A zsinórt 60 méteren beklipszeltem. Az etetőanyag bejuttatásának egy közepes méretű spomb-bal láttam neki. Közel egy órányi megerőltető rakétás etetés vette kezdetét. A kiakasztott zsinórnak köszönhetően pontosan 60 méteres távon egy 5 méteres sávot etettem. Idő közben jobbról-balról szomszédok jelentek meg, akik bár utánam érkeztek, végszereléküket előttem juttatták vízbe és el is kezdték a horgászatot. Gyanús pillantásokkal méregettek egy idő után. Felmerülhetett bennük, hogy a spomb rakéta rendszeres becsapódása a tó másik részeibe űzi a halakat. Istenemre mondom elfáradtam ebben a műveletben, de a pihenés ideje még nem érkezett el.

Horgászhelyem megközelítése közben érdeklődtem az éjszaka is horgászó sporttársaktól, hogy mire számíthatok s, hogy milyen csalit javasolnak. Többen is 20-as, 24-es bojlit említettek, melyet pop-up csalikkal könnyítettek ki, de nem bíztattak sok jóval: nem eszik a hal.

A legtöbb szokásomat már úgyis megtörtem ezzel a rapid pecával, hiszen nem napokra költöztem a tópartra, nem csónakból keresgéltem radarral. Azt gondoltam, hogy a cél szentesíti az eszközt, inkább a körülményekhez alkalmazkodok s így számomra oly kedves bojlis dobozaimat is helyükön hagytam. Helyette a népszerű tigrismogyoróhoz nyúltam, melyből kettőt fűztem a hajszálelőkére s egy BaitBait Ébredő Erő fluo pop-up csalit félbevágva balanszíroztam. A csalikhoz járó aromával bátran megmasszíroztam a csalétket: gazdagon jutott az attraktorból a tigrismogyira is. A kosárba fűszeres mikropellet került fokhagymás-mandulás etetőanyaggal. Még egyszer utoljára ellenőriztem a végszereléket és a horog repült az etetés jobb oldalára.

A másik szereléknél először a távolság pontos meghatározása következett. Két leszúrót egymástól háromméteres távolságra a földbe szúrtam és egyikbe beleakasztottam a horgom. A két leszúró között 19-szer vezettem át a damilt s az így kapott 57 méteres hossznál klipszeltem be a zsinórt az orsóba s így biztos lehettem benne, hogy mindkét bottal a pontos

távolságot horgászhatom meg.

A hajszálelőkére dupla tigrismogyoró ment a BaitBait Lopakodó fantázianevű pop-up csalijával fokozva esélyeim. Ellenőrzés után repült a végszerelék a vízbe. Ezzel sem az etetés

szívét horgásztam. Helyette a megetetett 5 méteres sávtól néhány méterrel balra dobtam. Kész. A terv rám eső részét teljesítettem.

Az első dobás után már voltak mozdítások és beleúszások, de a hosszú hajszálelőke s az etetés szélének horgászata megtette a hatását: ki tudtam zárni a kisebb halak ostromát. Az a

kapás, amire én vártam az első dobásra nem érkezett meg. Fél óra után mindkét boton frissítettem és röppentek vissza a csalik. Szigorúan az etetés szélére pár méterrel jobbról-balról.

Végre leülhettem, hogy nyugtázzam: a vihar ellentmondást nem tűrően közelít. Nem akarok megázni. Kezembe vettem frühstückös dobozom, hogy éhségem csillapítsam s behúzódtam a botok mögötti sudár fák oltalmazó árnyékába a hébe-hóba hulló nagy esőcseppek elől. Tán a kialvatlanság lehetett az oka, vagy elhidegültem az egynapos pecáktól s nem bízhattam a választott stratégiában? Reggeli közben gondolataim úgy beborultak, mint a fenyegető fellegek. „Sők hűhó semmiért” – gondoltam s duzzogva pattintottam fel a szőlős doboz tetejét s nyammogtam, mint egy durcás gyerek.

Szétgurultak a fehér szőlőszemek a hirtelen üresen maradt székben. Ugranom kellett, mert igen intenzív kapásom volt a jobb oldali boton. Intenzív ejtéssel kezdődött, majd úgy elindult valami a tigrismogyorókkal, hogy a swinger leugrott a zsinórról. A szokásos adrenalin löket helyett üveges tekintettel, robotos mozdulatokkal parancsoltam megálljt a támadónak, aki a part irányába vette az irányt. Úgy tekertem fel 35 métert, hogy semmilyen ellenállással nem találkoztam. Ekkor ért az első ijedtség: ez beszakadt. Ekkor 20 méterre egy nagy hátuszonyt láttam meg és egy csobbanást, ami nyomán csak úgy örvénylett a víz. A

felszínen vontatta magát velem egy cselszövő amur védekezés nélkül.

Percek pörögtek le s én már vízre bocsátottam a szákot is, hiszen a partszéli iszapot túrtuk a dörzsölt hallal. Nem tudtam elhinni, hogy egy akkora hal küzdelem nélkül megadja magát. Ahogy azt kell az amurokkal, oldalba csiklandoztam a szákkal. Semmi. Nosza, nekiduráltam magam, kiálltam a vízben ázó nagy kövek egyikére, a bot spiccét az égnek emeltem s a szákot a pikkelyes alá. A nagy, áramvonalas test olyan finoman idomult a sűrű szövésű háló fogságába, mint a folyók a medrükbe. Már a szákkal húztam a büszke vadat, amikor olyan következett, amit korábban még nem láthattam. Összes erejét egy lapra téve minden izmát megfeszítve támadásba lendült az amur. Nem horizontálisan, hanem a felhők irányába indult a hal s úgy felverte a vizet, hogy a köveken állva úgy áztam el derékig, mintha leöntöttek volna.

A szák fogságából bizony megmenekült s amire én felfogtam, hogy mi történik már bő 20 méterre volt a halam. Szorítottam a féken, ő pedig lassított. Ez bizony már közelharc volt és a hal nem ismert szabályokat. Szerencsére a horog tankönyvbe illően akadt s a második szákolási kísérlet már sikeres volt. Partra emeltem életem amurját. Idén több sikeres amurozást szerveztem s arra jutottam, hogy az amurok horgászatában a tudatosságnak fontos szerep jut. Ha nem akarjátok magatokat fortunára bízni, s érdekelnek a tanácsaim, akkor keressétek fel a Tapogatók Fishing Team közösségi média oldalait, ahol társammal megosztjuk tapasztalatainkat. Görbüljön!